Leírás
A Gavi-ív római ív Veronában, Castelvecchio mellett. Az ókor azon kevés tiszteletbeli íve közé tartozik, amelyeket nem császár, hanem egy magáncsalád tiszteletére emeltek. Az 1. század közepe táján építették a Gavius nemzetség (gens Gavia) dicsőítésére.
Elsősorban a homlokzatot érdemes megnézned: négy magas, talapzaton álló korinthoszi oszlop díszíti, a középső kettő kis aediculaként oromzatot tart. Középen nyílik a fő átjáró, pillérein növényi motívumokkal faragott kandeláberdíszekkel. Két oldalt egy-egy keskeny fülke látható, ezekben álltak egykor a család tagjainak szobrai.
Az oldalai is tartogatnak valami szokatlant: a legtöbb római ívnek itt vak fala van, ennek viszont egy kisebb átjárója, fölötte pedig egy ablaka. Belül sík, kazettás mennyezet fut, és az egyik kazettában rozetták közt egy Gorgó-arc ismerhető fel.
Aztán ott van Lucius Vitruvius Cerdo szignója, kétszer felírva a belső pillérekre, hogy befelé és kifelé menet is el lehessen olvasni. A római építészek szinte sosem szignálták a műveiket, így ez rendkívül ritka eset.
Cerdo felszabadított görög rabszolga volt. A Vitruvius név megmozgatta a reneszánsz képzeletét: a „De architectura” szerzőjére emlékeztet, és van, aki szerint Cerdo az ő felszabadított rabszolgája lehetett. Ezért tanulmányozta, rajzolta le és másolta az ívet Palladio, Sangallo, Serlio, Falconetto, Sanmicheli, Bellini és Mantegna.
Az ív története valóságos utazás. Eredetileg a Via Postumia mentén állt, kevéssel a római városfalakon kívül. A középkorban megfosztották díszeitől, és városkapuként, San Zeno-kapuként beépítették az új falgyűrűbe; később Castelvecchio védelmi rendszerének része lett, belsejében őrhellyel.
1550-ben a Velencei Köztársaság magánkézbe adta a területet, az új tulajdonosok pedig kiszabadították az ívet a falak és a kis házak közül. 1805-ben azonban a francia hadmérnökség katonai biztonsági és közlekedési okokból szétszedette.
A köveket egyenként felmérték, a Piazza Cittadellára kerültek, majd az Aréna árkádívei alatt helyezték őket biztonságba. 1812-ben Giuseppe Barbieri kicsinyített famakettet készített róla, ezt ma a Római színház régészeti múzeumában őrzik.
Az ívet anasztilózissal állították újra össze, és 1932. október 28-án avatták fel a Castelvecchio előtti kis téren. Egykori helyét egy márványtéglalap jelöli a vár előtti úttesten.
Elsősorban a homlokzatot érdemes megnézned: négy magas, talapzaton álló korinthoszi oszlop díszíti, a középső kettő kis aediculaként oromzatot tart. Középen nyílik a fő átjáró, pillérein növényi motívumokkal faragott kandeláberdíszekkel. Két oldalt egy-egy keskeny fülke látható, ezekben álltak egykor a család tagjainak szobrai.
Az oldalai is tartogatnak valami szokatlant: a legtöbb római ívnek itt vak fala van, ennek viszont egy kisebb átjárója, fölötte pedig egy ablaka. Belül sík, kazettás mennyezet fut, és az egyik kazettában rozetták közt egy Gorgó-arc ismerhető fel.
Aztán ott van Lucius Vitruvius Cerdo szignója, kétszer felírva a belső pillérekre, hogy befelé és kifelé menet is el lehessen olvasni. A római építészek szinte sosem szignálták a műveiket, így ez rendkívül ritka eset.
Cerdo felszabadított görög rabszolga volt. A Vitruvius név megmozgatta a reneszánsz képzeletét: a „De architectura” szerzőjére emlékeztet, és van, aki szerint Cerdo az ő felszabadított rabszolgája lehetett. Ezért tanulmányozta, rajzolta le és másolta az ívet Palladio, Sangallo, Serlio, Falconetto, Sanmicheli, Bellini és Mantegna.
Az ív története valóságos utazás. Eredetileg a Via Postumia mentén állt, kevéssel a római városfalakon kívül. A középkorban megfosztották díszeitől, és városkapuként, San Zeno-kapuként beépítették az új falgyűrűbe; később Castelvecchio védelmi rendszerének része lett, belsejében őrhellyel.
1550-ben a Velencei Köztársaság magánkézbe adta a területet, az új tulajdonosok pedig kiszabadították az ívet a falak és a kis házak közül. 1805-ben azonban a francia hadmérnökség katonai biztonsági és közlekedési okokból szétszedette.
A köveket egyenként felmérték, a Piazza Cittadellára kerültek, majd az Aréna árkádívei alatt helyezték őket biztonságba. 1812-ben Giuseppe Barbieri kicsinyített famakettet készített róla, ezt ma a Római színház régészeti múzeumában őrzik.
Az ívet anasztilózissal állították újra össze, és 1932. október 28-án avatták fel a Castelvecchio előtti kis téren. Egykori helyét egy márványtéglalap jelöli a vár előtti úttesten.