Leírás
A San Zeno in Oratorio-templom, más néven San Zenetto-templom, a Castelvecchio közelében áll. Kicsi román stílusú templom, amelyet az 1117-es földrengés elpusztított, majd a 14. század folyamán újjáépítettek és kibővítettek.
A hagyomány szerint azon a helyen épült, ahová Szent Zeno, Verona 4. századi püspöke és a város védőszentje horgászni járt: itt található ma is az a kő, amelyen a szent ült.
A San Zeno in Oratorio környékén előkerült római kori régészeti leletek számosak és híresek.
A scaligerek korában Cangrande megújíttatta a környéket, és 1336-ban San Zenetto már szerepelt a város plébániatemplomainak jegyzékében.
A következő évszázadokban a templom köré csoportosuló közösség vallási élete zavartalanul folytatódott, ahogy a kis templom anyagi sorsa is: a San Zeno in Oratorio számos műalkotással gazdagodott, bár az Adige háborgó vizei miatt még így is el kellett szenvednie némi kárt.
Sajnos, mint sok veronai templomot, San Zenettót is érintette a francia uralom idején kiadott feloszlatási rendelet. Területe így a San Zeno Maggiore fennhatósága alá került, a templomot pedig kifosztották: minden műalkotást és berendezési tárgyat elvittek belőle. 1807-től 1816-ig zárva maradt, amikor a püspök kifejezett akaratából a San Zeno-plébánia rektori templomaként újra megnyitották.
A kifosztás megrázó élménye után a templomra jelentős felújítás várt, amelyet rektorai odaadással és szenvedéllyel végeztek el. A század folyamán San Zenetto "szépítésére" lebontott vagy végleg állami tulajdonba vett templomokból származó festményeket, szobrokat és építészeti elemeket is felhasználtak, aminek eredményeként a kis templom eredeti megjelenése meglehetősen megváltozott.
San Zenetto a második világháború idején ismét megsérült, de még rosszabbul járt 1957-ben, amikor a templom jobb oldali mellékhajója beomlott, és ezzel a késő középkori freskók érdekes részletei pusztultak el, köztük egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló is.
Ennek ellenére a háromhajós templom belsejében ma is értékes freskók nyomai láthatók: a bejárati kapu fölött különösen egy 14. századra datálható Keresztre feszítés emelkedik. Egyéb műalkotásai közül figyelemre méltó a Szent Zenót ábrázoló színezett szobor: a kórus közepén, egy fülkében áll, a 14. századból származik, és talán a híres szobrász, Rigino di Enrico műve.
A hagyomány szerint azon a helyen épült, ahová Szent Zeno, Verona 4. századi püspöke és a város védőszentje horgászni járt: itt található ma is az a kő, amelyen a szent ült.
A San Zeno in Oratorio környékén előkerült római kori régészeti leletek számosak és híresek.
A scaligerek korában Cangrande megújíttatta a környéket, és 1336-ban San Zenetto már szerepelt a város plébániatemplomainak jegyzékében.
A következő évszázadokban a templom köré csoportosuló közösség vallási élete zavartalanul folytatódott, ahogy a kis templom anyagi sorsa is: a San Zeno in Oratorio számos műalkotással gazdagodott, bár az Adige háborgó vizei miatt még így is el kellett szenvednie némi kárt.
Sajnos, mint sok veronai templomot, San Zenettót is érintette a francia uralom idején kiadott feloszlatási rendelet. Területe így a San Zeno Maggiore fennhatósága alá került, a templomot pedig kifosztották: minden műalkotást és berendezési tárgyat elvittek belőle. 1807-től 1816-ig zárva maradt, amikor a püspök kifejezett akaratából a San Zeno-plébánia rektori templomaként újra megnyitották.
A kifosztás megrázó élménye után a templomra jelentős felújítás várt, amelyet rektorai odaadással és szenvedéllyel végeztek el. A század folyamán San Zenetto "szépítésére" lebontott vagy végleg állami tulajdonba vett templomokból származó festményeket, szobrokat és építészeti elemeket is felhasználtak, aminek eredményeként a kis templom eredeti megjelenése meglehetősen megváltozott.
San Zenetto a második világháború idején ismét megsérült, de még rosszabbul járt 1957-ben, amikor a templom jobb oldali mellékhajója beomlott, és ezzel a késő középkori freskók érdekes részletei pusztultak el, köztük egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló is.
Ennek ellenére a háromhajós templom belsejében ma is értékes freskók nyomai láthatók: a bejárati kapu fölött különösen egy 14. századra datálható Keresztre feszítés emelkedik. Egyéb műalkotásai közül figyelemre méltó a Szent Zenót ábrázoló színezett szobor: a kórus közepén, egy fülkében áll, a 14. századból származik, és talán a híres szobrász, Rigino di Enrico műve.