Leírás
A San Zeno tér a névadó bazilika előtt nyílik, Verona központján éppen kívül, San Zeno negyedében. Itt a veronai román stílust egyetlen pillantással befoghatod: egy nagy templomot, egy tornyot és egy még ennél is régebbi kis templomot.
A főszereplő a lombard román stílusú San Zeno Maggiore-bazilika. Érdemes alaposan megnézned a bronzdomborműves kaput és a homlokzat nagy rózsaablakát, amelyet „Szerencsekeréknek” hívnak, és Brioloto de Balneo kőfaragó alkotása.
Odabent Andrea Mantegna egyik remekműve, a San Zeno-oltárkép látható. Az épületet a 9. század elején újjáépítették, majd a magyarok betörései és az 1117-es földrengés után többször is újra felépítették: a középkori alaprajz azonban lényegében ugyanaz maradt.
Mellette emelkedik az apátsági torony, amelyet két 1169-es okirat is említ, és két szakaszban építettek magasabbra: ez látszik a téglákon, amelyek minősége az alsó és a felső részen eltér. Hozzá támaszkodik a 14. századi apáti palota megmaradt része, amelyet a 19. század elején részben lebontottak.
Az apát és a legelőkelőbb vendégek számára tartották fenn: a 14. századig az apátság szállásul szolgált a Szent Római Birodalom császárainak.
Kevésbé feltűnő a San Procolo-templom, amely az 5. században épült, hogy Verona negyedik püspökének, Proculusnak a földi maradványait őrizze. Van egy 11. századi altemploma, amelyet az 1117-es földrengés után bővítettek, és román stílusú homlokzata.
E templomok előtt itt sírok álltak. A terület a római városon kívül feküdt, a Brescia és Milánó felé vezető via Gallica mentén, és Verona legjelentősebb nekropolisza volt. A hagyomány szerint éppen itt született meg a veronai kereszténység: a város első püspökeit ezen a vidéken temették el.
A bazilika és a San Procolo között így templomtér alakult ki, körülötte pedig házak nőttek ki, amelyeket eleinte valószínűleg a bazilika építkezésének munkásai béreltek. Kis kísérő település jött létre, a „burgus Sancti Zenonis”, amelyet már egy 813-as okirat említ.
A település csak a 14. században, a Scaligerek városfalával került a falakon belülre. A tér elrendezése viszont évszázadokon át szinte ugyanaz maradt: középen ma is a két templom áll.
A főszereplő a lombard román stílusú San Zeno Maggiore-bazilika. Érdemes alaposan megnézned a bronzdomborműves kaput és a homlokzat nagy rózsaablakát, amelyet „Szerencsekeréknek” hívnak, és Brioloto de Balneo kőfaragó alkotása.
Odabent Andrea Mantegna egyik remekműve, a San Zeno-oltárkép látható. Az épületet a 9. század elején újjáépítették, majd a magyarok betörései és az 1117-es földrengés után többször is újra felépítették: a középkori alaprajz azonban lényegében ugyanaz maradt.
Mellette emelkedik az apátsági torony, amelyet két 1169-es okirat is említ, és két szakaszban építettek magasabbra: ez látszik a téglákon, amelyek minősége az alsó és a felső részen eltér. Hozzá támaszkodik a 14. századi apáti palota megmaradt része, amelyet a 19. század elején részben lebontottak.
Az apát és a legelőkelőbb vendégek számára tartották fenn: a 14. századig az apátság szállásul szolgált a Szent Római Birodalom császárainak.
Kevésbé feltűnő a San Procolo-templom, amely az 5. században épült, hogy Verona negyedik püspökének, Proculusnak a földi maradványait őrizze. Van egy 11. századi altemploma, amelyet az 1117-es földrengés után bővítettek, és román stílusú homlokzata.
E templomok előtt itt sírok álltak. A terület a római városon kívül feküdt, a Brescia és Milánó felé vezető via Gallica mentén, és Verona legjelentősebb nekropolisza volt. A hagyomány szerint éppen itt született meg a veronai kereszténység: a város első püspökeit ezen a vidéken temették el.
A bazilika és a San Procolo között így templomtér alakult ki, körülötte pedig házak nőttek ki, amelyeket eleinte valószínűleg a bazilika építkezésének munkásai béreltek. Kis kísérő település jött létre, a „burgus Sancti Zenonis”, amelyet már egy 813-as okirat említ.
A település csak a 14. században, a Scaligerek városfalával került a falakon belülre. A tér elrendezése viszont évszázadokon át szinte ugyanaz maradt: középen ma is a két templom áll.