Leírás
A Pietra híd (Ponte Pietra) Verona legrégebbi hídja az Adigén, és az egyetlen, amely a római korból fennmaradt. Az óvárost köti össze a San Pietro-domb lábánál futó útvonallal; öt kő- és téglaívével három korszakot mesél el egyetlen pillantásra.
Érdemes az ívek sorát egyenként végignézni. A vidék felé eső két ív római: nagy valpolicellai kőtömbökből épült, habarcs nélkül. A parti torony és a mellette lévő ív scaligeri, téglából épült. A középső kettő, a nagy kerek nyílással, velencei: Fra Giocondo építette újjá őket.
Ne hagyd ki a második római ív zárókövén faragott folyóisten alakját sem: ez bizonyítja, hogy a hidat a császárkorban restaurálták. Nézd meg a pillérek fölötti kis ablakokat is: áradáskor kiengedték a vizet, egyúttal ritmust adtak az íveknek.
Ez a híd régebbi a körülötte futó utcáknál. Amikor Kr. e. 89-ben Verona colonia lett, és az Adige kanyarulatán belül, sakktábla alaprajzú utcákkal újjáépítették, a híd már ott állt. Ezért nem illeszkedik a római utcák irányához.
A hely nem véletlen. Az őskor óta gázló volt itt, a város születésének színhelye: a folyó 92 méterre szűkül, az áramlat pedig a széles kanyar után veszít erejéből. Az első fahidat a Via Postumia számára építették Kr. e. 148-ban; később jött a kőhíd.
Élete korántsem volt nyugodt. Áradások és részleges leomlások követték egymást 1007-ben, 1153-ban, 1232-ben és 1239-ben. 1298-ban Alberto della Scala helyreállíttatta a város felőli tornyot, és újjáépíttette a szomszédos ívet; 1368-ban Cansignorio vízvezetéket építtetett rá, amely vizet vitt a belváros házaiba és az Erbe téren álló Fontana di Madonna Veronába.
A hídon fából épült lakóházak is álltak, ahol hajósok és molnárok éltek, és üzletek, kocsmák is működtek. A kis házakat a 19. század elején lebontották, mert nem illettek az emlékmű fenségéhez.
A legsúlyosabb csapás 1945. április 24-én érte: a visszavonuló németek felrobbantották, és csak a város felőli ív maradt állva. Piero Gazzola műemlékfelügyelő úgy döntött, hogy úgy és ott építteti újjá, ahogy és ahol volt.
A folyóból kihalászták az eredeti kőtömböket: 529 került vissza a helyére, további 379-et pótoltak, ebből 169-et az eredeti anyag átfaragásával nyertek. A munkálatok 1959. március 3-án fejeződtek be.
Érdemes az ívek sorát egyenként végignézni. A vidék felé eső két ív római: nagy valpolicellai kőtömbökből épült, habarcs nélkül. A parti torony és a mellette lévő ív scaligeri, téglából épült. A középső kettő, a nagy kerek nyílással, velencei: Fra Giocondo építette újjá őket.
Ne hagyd ki a második római ív zárókövén faragott folyóisten alakját sem: ez bizonyítja, hogy a hidat a császárkorban restaurálták. Nézd meg a pillérek fölötti kis ablakokat is: áradáskor kiengedték a vizet, egyúttal ritmust adtak az íveknek.
Ez a híd régebbi a körülötte futó utcáknál. Amikor Kr. e. 89-ben Verona colonia lett, és az Adige kanyarulatán belül, sakktábla alaprajzú utcákkal újjáépítették, a híd már ott állt. Ezért nem illeszkedik a római utcák irányához.
A hely nem véletlen. Az őskor óta gázló volt itt, a város születésének színhelye: a folyó 92 méterre szűkül, az áramlat pedig a széles kanyar után veszít erejéből. Az első fahidat a Via Postumia számára építették Kr. e. 148-ban; később jött a kőhíd.
Élete korántsem volt nyugodt. Áradások és részleges leomlások követték egymást 1007-ben, 1153-ban, 1232-ben és 1239-ben. 1298-ban Alberto della Scala helyreállíttatta a város felőli tornyot, és újjáépíttette a szomszédos ívet; 1368-ban Cansignorio vízvezetéket építtetett rá, amely vizet vitt a belváros házaiba és az Erbe téren álló Fontana di Madonna Veronába.
A hídon fából épült lakóházak is álltak, ahol hajósok és molnárok éltek, és üzletek, kocsmák is működtek. A kis házakat a 19. század elején lebontották, mert nem illettek az emlékmű fenségéhez.
A legsúlyosabb csapás 1945. április 24-én érte: a visszavonuló németek felrobbantották, és csak a város felőli ív maradt állva. Piero Gazzola műemlékfelügyelő úgy döntött, hogy úgy és ott építteti újjá, ahogy és ahol volt.
A folyóból kihalászták az eredeti kőtömböket: 529 került vissza a helyére, további 379-et pótoltak, ebből 169-et az eredeti anyag átfaragásával nyertek. A munkálatok 1959. március 3-án fejeződtek be.