Leírás
A Leoni-kapu Verona római városfalának egyik kapuja a via Leoni utcában. Két homlokzata maradt meg, egymás előtt: egy fehér köves a császárkorból és egy régebbi, téglából épült. Egyetlen pillantással láthatod ugyanannak a kapunak két korszakát.
A városra néző homlokzatot érdemes megnézned: a Valpantena fehér kövéből épült, a császárkorban építették hozzá. Az alsó szinten két korinthoszi féloszlop keretez egy íves nyílást, fölötte timpanon és gerendázat áll. A középső szinten az ablakokat csak halvány dombormű jelzi. Fent karcsú exedra nyílik vékony, csavart oszlopok között.
E mögött a homlokzat mögött, alig több mint fél méterrel hátrébb áll a téglából épült köztársaságkori homlokzat. A via Leoni alatt az ásatások további maradványokat tártak fel, így a kapu rekonstruálható: egy kis, négyzet alaprajzú erőd volt, oldalai 16,70 méteresek, belül udvarral, ahol megállították és ellenőrizték az utazókat.
A vidék felé két magas, tizenhat oldalú sokszögű torony állt, átmérőjük 7,40 méter volt. A felső szintek folyosói a városfal csipkézett őrjáratához vezettek. Az épület nagyjából 13 méter magas volt.
A középső pilléren egy felirat olvasható, amelyet a római Verona születési anyakönyvi kivonatának tartanak: felsorolja a quattuorvirek nevét, akik a város falait, kapuit, tornyait és csatornáit építtették. Az 1965-ös helyreállítási munkák során találták meg, bár néhány reneszánsz művész már korábban észrevette.
A kapu ókori nevét nem ismerjük. A középkorban a közeli templom után San Fermo-kapunak hívták, később Valerius-ívnek, egy feltételezett építtető neve nyomán.
A mai név az utcától származik. Már a 16. században „via de' Leoni” volt a neve, mert ott őrizték egy római síremlék felső részét, két oldalán oroszlánnal, talán a kapun túli temetkezési területről.
A kapu a városfallal együtt született az i. e. 1. század második felében, amikor Verona az Adige kanyarulatának belsejébe húzódott. A középkorban már megcsonkított volt, és részben egy házba épült. Megihlette a reneszánszot: Giovanni Caroto, Sebastiano Serlio és Andrea Palladio is lerajzolta.
A városra néző homlokzatot érdemes megnézned: a Valpantena fehér kövéből épült, a császárkorban építették hozzá. Az alsó szinten két korinthoszi féloszlop keretez egy íves nyílást, fölötte timpanon és gerendázat áll. A középső szinten az ablakokat csak halvány dombormű jelzi. Fent karcsú exedra nyílik vékony, csavart oszlopok között.
E mögött a homlokzat mögött, alig több mint fél méterrel hátrébb áll a téglából épült köztársaságkori homlokzat. A via Leoni alatt az ásatások további maradványokat tártak fel, így a kapu rekonstruálható: egy kis, négyzet alaprajzú erőd volt, oldalai 16,70 méteresek, belül udvarral, ahol megállították és ellenőrizték az utazókat.
A vidék felé két magas, tizenhat oldalú sokszögű torony állt, átmérőjük 7,40 méter volt. A felső szintek folyosói a városfal csipkézett őrjáratához vezettek. Az épület nagyjából 13 méter magas volt.
A középső pilléren egy felirat olvasható, amelyet a római Verona születési anyakönyvi kivonatának tartanak: felsorolja a quattuorvirek nevét, akik a város falait, kapuit, tornyait és csatornáit építtették. Az 1965-ös helyreállítási munkák során találták meg, bár néhány reneszánsz művész már korábban észrevette.
A kapu ókori nevét nem ismerjük. A középkorban a közeli templom után San Fermo-kapunak hívták, később Valerius-ívnek, egy feltételezett építtető neve nyomán.
A mai név az utcától származik. Már a 16. században „via de' Leoni” volt a neve, mert ott őrizték egy római síremlék felső részét, két oldalán oroszlánnal, talán a kapun túli temetkezési területről.
A kapu a városfallal együtt született az i. e. 1. század második felében, amikor Verona az Adige kanyarulatának belsejébe húzódott. A középkorban már megcsonkított volt, és részben egy házba épült. Megihlette a reneszánszot: Giovanni Caroto, Sebastiano Serlio és Andrea Palladio is lerajzolta.