Leírás
Verona Római színháza az i. e. 1. századból származó szabadtéri színház a San Pietro-domb lábánál, az Adige bal partján. Észak-Olaszország egyik legjobb állapotban fennmaradt színháza, nyáron pedig újra igazi színházzá válik: a lelátók megtelnek nézőkkel.
Évszázadokig senki sem tudta, hogy itt van. A középkorban romossá vált, és fölé egy egész városnegyed épült: a házak közvetlenül a római alépítményekre támaszkodtak, a régi bejáratokat és lépcsőket még használták, a nézőtért (cavea) pedig a domboldal adottságait kihasználva megművelték.
Pedig nagyszabású terv volt. Az i. e. 1. század végén a rómaiak több szintre tervezett, hatalmas városi látványnak szánták: alul a folyóparti színház, fölötte három terasz a nézőtér felett, a domb tetején pedig talán egy templom. A folyó túlpartján nemrég épült római város minden lakója láthatta.
Újra napvilágra egy gazdag, régészet iránt rajongó kereskedő, Andrea Monga hozta. Megvásárolta az egész területet, és 1834 és 1844 között mintegy harminc házat leromboltatott, előbukkantak a nagy lépcsők, a lelátók és a teraszok. A munkát 1904-től a városi önkormányzat folytatta, egészen addig, amíg az egész nézőtér újra a régi pompájában állt.
Ma a nézőtér (cavea) látható, amely 105 méter széles, és nagyrészt a dombnak támaszkodik, valamint a lelátói.
Szemben a 71 méter hosszú színpadépület maradványai állnak, a színpadfal három nagy fülkéjével, amelyek a színpad három ajtaját keretezték. Az ásatások után újra összerakták a nézőteret lezáró loggia tíz boltívét.
A nézőtér fölött három, 123 méter széles terasz húzódott. A középsőn öt, féloszlopokkal díszített fülke van, a legfelsőn egyetlen fülke toszkán féloszlopokkal. Följebb, ahol ma a San Pietro vára áll, a templom magasodott: nyomaira a 19. században bukkantak.
1948 óta a lelátókon újra nézők ülnek a veronai színházi nyár idején, ahol egyértelműen Shakespeare- és Goldoni-darabok dominálnak, emellett tánc- és dzsesszelőadások is vannak. A nézőtér keleti szárnyán áll a Santi Siro e Libera kis temploma is, amely a lelátók fölé épült: belül 14. századi festmények láthatók.
A színház ugyanahhoz a komplexumhoz tartozik, mint a Régészeti Múzeum, amely a domb egykori kolostorában működik.
Már a 16. században Giovanni Caroto és Andrea Palladio megrajzolta a rekonstrukcióját, néhány pontatlansággal. A legutóbbi, 1970 és 1971 közötti ásatások során a proszcénium alatt egy folyosóra bukkantak.
Évszázadokig senki sem tudta, hogy itt van. A középkorban romossá vált, és fölé egy egész városnegyed épült: a házak közvetlenül a római alépítményekre támaszkodtak, a régi bejáratokat és lépcsőket még használták, a nézőtért (cavea) pedig a domboldal adottságait kihasználva megművelték.
Pedig nagyszabású terv volt. Az i. e. 1. század végén a rómaiak több szintre tervezett, hatalmas városi látványnak szánták: alul a folyóparti színház, fölötte három terasz a nézőtér felett, a domb tetején pedig talán egy templom. A folyó túlpartján nemrég épült római város minden lakója láthatta.
Újra napvilágra egy gazdag, régészet iránt rajongó kereskedő, Andrea Monga hozta. Megvásárolta az egész területet, és 1834 és 1844 között mintegy harminc házat leromboltatott, előbukkantak a nagy lépcsők, a lelátók és a teraszok. A munkát 1904-től a városi önkormányzat folytatta, egészen addig, amíg az egész nézőtér újra a régi pompájában állt.
Ma a nézőtér (cavea) látható, amely 105 méter széles, és nagyrészt a dombnak támaszkodik, valamint a lelátói.
Szemben a 71 méter hosszú színpadépület maradványai állnak, a színpadfal három nagy fülkéjével, amelyek a színpad három ajtaját keretezték. Az ásatások után újra összerakták a nézőteret lezáró loggia tíz boltívét.
A nézőtér fölött három, 123 méter széles terasz húzódott. A középsőn öt, féloszlopokkal díszített fülke van, a legfelsőn egyetlen fülke toszkán féloszlopokkal. Följebb, ahol ma a San Pietro vára áll, a templom magasodott: nyomaira a 19. században bukkantak.
1948 óta a lelátókon újra nézők ülnek a veronai színházi nyár idején, ahol egyértelműen Shakespeare- és Goldoni-darabok dominálnak, emellett tánc- és dzsesszelőadások is vannak. A nézőtér keleti szárnyán áll a Santi Siro e Libera kis temploma is, amely a lelátók fölé épült: belül 14. századi festmények láthatók.
A színház ugyanahhoz a komplexumhoz tartozik, mint a Régészeti Múzeum, amely a domb egykori kolostorában működik.
Már a 16. században Giovanni Caroto és Andrea Palladio megrajzolta a rekonstrukcióját, néhány pontatlansággal. A legutóbbi, 1970 és 1971 közötti ásatások során a proszcénium alatt egy folyosóra bukkantak.